autó felni

Az autó felni és a rugózatlan tömeg kérdése

A keréktárcsákkal kapcsolatban gyakran merül fel a súly kérdése, és hogy az miként is hat a kocsi teljesítményére. Ugye a kerék, tehát a gumi és az autó felni együttese azt a rugózatlan tömeget jelenti, amelyik követi az úttest hullámzását, a gépkocsi fontos részeként. Egy kilogramm ilyen tömegelőny több kilogrammnyi rugózott tömegnek felel meg.

Amikor a teljesítmény növelése a cél az autó felni segítségével, akkor érdemes kitérni a nyári és a téli lehetőségekre. Az előbbi optimalizálásakor a lényeg a rugózatlan tömeg csökkentése, hiszen így javul a gyorsulás, a fékezés, az úttartás és még a vezetési érzet is úgy, hogy közben a fogyasztás csökken. A téli teljesítmény optimalizálásához a tapadás bizonyul a legfontosabbnak.

Ekkor sokkal jobb, ha egy nehezebb autó felni kerül fel téli gumival. Ennek köszönhetően biztosan javulni fog a tapadás és az úttartás is, ugyanis megnő a kerék és a talaj közti kapcsolati erő. Ezért is figyelhető meg, hogy nagyon sok tapasztalt sofőr télen a lemezfelnit részesíti előnyben, nem pedig az alumínium tárcsát, ami nyáron a jobb választás.

Kétség sem fér hozzá, hogy az autó felni kihat a fékezésre és a gyorsulásra egyaránt. Ugye minél nehezebb a kerék, annál nagyobb erő szükséges annak a megmozdításához és persze a lefékezéséhez. A nehéz kerék magasabb motornyomatékot igényel, ami lassítja a gyorsulást. Természetesen az állítás fordítva is megállja a helyét. Minél könnyebb a kerék, annál könnyebb a gyorsulás.

Ahogy a Golf 4 alufelni kihat a fékezésre és gyorsulásra

Nem kell senki sem egy fizika zseni legyen, hogy tudja, sokkal egyszerűbb lefékezni egy könnyebb forgó kereket, mint egy nehezebbet. Az egy kilogrammos Golf 4 alufelni kevesebb tehetetlenséget generál, így könnyebb vele a fékezés és a gyorsulás is. A kisebb súllyal bíró Golf 4 alufelni kihat a fogyasztásra is.

Az autó üzemanyag-fogyasztása részben attól függ, hogy gyorsításhoz mekkora energiát kell kifejtenie a motornak. Itt is fontos az, hogy mennyit nyom a négy kerék. Könnyű kerekekkel ugyanakkora gyorsuláshoz a motornak kevesebbet kell dolgoznia, ami üzemanyag-megtakarítást jelent.