Néha felvillan egy-egy kisérő autó fénye, amelyre sofőrként, de utasként is felkapjuk a fejünket. A jármű szakkíséret egyik célja pontosan ez, hogy egyedi villogó fényeivel felhívja a forgalomban közlekedő többi autós figyelmét. A járműkísérői szolgáltatás bárki számára igénybe vehető. De a járműkísérői szolgáltatás legfőképp azok számára ajánlott, akik túlsúlyos, vagy túlméretes árut szállítanak. A jármű szakkíséret a túlméretes rakományt szállító teherkocsik számára biztosítja az útszakaszt, hogy fennakadások nélkül elérhessék úti céljukat. Zömmel ezek a járművek éjszaka, vagy olyan napszakokban, például kora hajnalban közlekednek, amikor azért nem jellemző a csúcsforgalom az utakon. De ilyenkor sem teljesen üres a pálya, és nem ritka, hogy a szállítási útvonal olyan hosszú, hogy bizony nappal is közlekedni kell. Természetesen a hatályos előírásokat és óvintézkedéseket betartva, hogy gond és probléma nélkül megérkezhessen az egyedi méretekkel rendelkező termék a rendeltetési helyére. A szállítás ilyenkor némi elő tervezést igényel, ami már a szállítási jármű kiválasztásával megkezdődik. Aztán külön meg kell szervezni azt is, hogy a rakomány hogyan kerül fel, majd le a szállító járműről. De mind ezek közül talán a szakkíséret a legfontosabb, amely az egész utazás során a szállító rendelkezésére áll.
Related Posts
Kockázati életbiztosítás cafeteria elemként? Igen.
- nemadmin
- 2017-04-08
- 0
Azt már megszokhattuk, hogy minden évben változnak a jogszabályok, ha nem is mind, de egyes területekre vonatkozóan mindenképp. A Szép kártya évek óta nagy népszerűségnek […]
Jó kis raktárhelyiség a telekre
- nemadmin
- 2018-10-02
- 0
Egy raktárgarázs beszerzése, legyen szó vásárlásról, vagy bérlésről, komoly segítségünkre lehet az őszi és téli hónapokban. Bár, tulajdonképpen ez nyárra is igaz, csak akkor kevésbé […]
Stressz oldás svédmasszázs segítségével
- nemadmin
- 2017-06-03
- 0
A folyamatos stressz, a felgyorsult életvitel és a folyamatos munka és odafigyelés mellett egyre nagyobb szükség és szerencsére igény van a jól képzett masszőrök gondoskodó […]