A kánikulát a virágok sem bírják

Ebben a melegben nem csak mi, emberek tikkadozunk. A virágok is nagyon nehezen bírják a forró nyári napokat. Akinek kertje van, vagy a teraszát díszíti növényekkel és virágokkal, az biztosan tapasztalja, hogy hiába öntözi meg őket, akár már egy nap után kiszáradhat a földjük és újra locsolni kell. Sajnos ez a vágott virágokra hatványozottan igaz. Normál időjárási körülmények között is hamarabb elhervadnak, de ebben a melegben akár már pár perc után is lekonyulhat a csodálatos vágott virág csokor. De mit tegyünk, ha valakinek mégis virágot vinnénk ajándékba, meglepetésként? Az örök rózsa egy olyan speciális eljárással tartósított virág, amely jól tűri még ezeket a manapság jellemző extrém meleg időket is. Bővebben

babakocsi

A babakocsi

Rengeteg különböző féle-fajta babakocsi megtalálható, sok színből, méretből, típusból lehet válogatni manapság. Főleg az online világban. Már el sem kell feltétlenül menni a boltba, hogy megtudjuk, hogy a termék éppen tetszik-e vagy sem. Mindenkinek megvannak a preferenciái: mikor, hol, és hogyan szeretnék használni. Természetesen szépnek, praktikusnak, kényelmesnek kell lennie. Preferencia szerint lehet választani a a különböző típusokból, bár a legfontosabb a tágas mózeskosár. Ebben a gyermek aludhat, elfér, mocoroghat. Fél éves kortól ha már tudnak ülni, a sport babakocsi a legideálisabb döntés, már lehetősége van a babának nézni a nagyvilágot egy séta közben. Bővebben

Kihez forduljunk?

Ha azt tervezzük, hogy egy másik országban próbálunk szerencsét, hirtelen rengeteg tennivalónk lesz és megannyi ügyintézés vár ránk. Amellett, hogy munkát kell találni egy számunkra ismeretlen országban, még engedélyeket és egyéb okmányokat is be kell szereznünk ahhoz, hogy hivatalosan is ott tartózkodhassunk, illetve hogy munkát vállalhassunk. Annak érdekében, hogy ne veszünk el a tennivalók rengetegében, érdemes profikhoz fordulni. Az Expat Center munkatársai otthon vannak a hivatalos ügyek intézésében, legyen szó európai biztosítási kártya, vagy tb kártya ügyintézésről. Bővebben

A fenyő emeletes ágyak nagyon népszerűek

Ez annak a ténynek köszönhető, hogy az emeletes ágyak sok hasznos funkciót ötvöznek: segítenek megoldani a helyiséghiány problémáját és nem csak fekvőhelyként, de tárolóként is jó szolgálatot tesznek a gyermekszobában.

Még mielőtt elkezdenénk keresni a megfelelő modellt, el kell döntenünk, hogy milyen anyagból szeretnénk ágyat vásárolni. A választék nem olyan nagy, leggyakrabban fémből, forgácslapokból és fenyőfából gyártják az emeletes ágyakat.

Minden anyagnak vannak előnyei és hátrányai.

Mire kell feltétlenül odafigyelnünk, hogy kényelmes és biztonságos gyerekszobát alakítsunk ki gyermekünknek?

A legtartósabbak a fém emeletes ágyak, de hátrányuk az, hogy nem elég nem biztonságosak. A forgácslap emeletes ágy vásárlásánál előfordulhat allergiás reakció.

A legjobb megoldás valódi fából készült fenyő emeletes ágy. Bővebben

Hogyan tudassuk párunkkal, hogy egy virágmacira vágyunk?

Felmérések alapján igen sok hölgy vágyakozik egy kedves kis virágmaci után. Ez nem is csoda, hiszen a virágmaci egy látványos, színes ajándék, amire ránézve mindig boldogság tölti el szívünket. Téves az az elképzelés az urak részéről, hogy egy virágmaci csak egy kislánynak lehet jó ajándék. A virágmaci ugyan úgy remek meglepetés és ajándék lehet egy fiatal lánynak, mint a szerelmünknek, életünk párjának, vagy anyukánknak. A férfiak sokszor bajban vannak, főleg a kapcsolat elején, hogy mivel lepjék meg kedvesünket. Bővebben

kanapé

Az L alakú kanapé népszerűsége

Az otthonunk berendezése rendkívül fontos szerepet kap, hiszen az otthon az a hely, ahol életünk nagy részét eltöltjük, ahol családunkkal, szeretteinkkel együtt lehetünk, ahol biztonságot és békét lelünk. Amikor azt gondolnánk, hogy túl vagyunk a lakásvásárlás vagy az építkezés viszontagságain, akkor jön csak az igazi munka, ami nem más, mint az otthonteremtés. Ha a lakás beosztását, és helységeket vesszük figyelembe akkor elmondható, hogy a nappali egy közösségi helyiségnek számít a lakásban. A nappali az a hely, ahol az egész napunkat eltölthetjük, ahová barátokat hívhatunk, ahol együtt lehet a család. Ennek viszont a központi eleme nem is lehet más, mint a kanapé. Bővebben

Miért kísérnek egyes járműveket az utakon?

Néha felvillan egy-egy kisérő autó fénye, amelyre sofőrként, de utasként is felkapjuk a fejünket. A jármű szakkíséret egyik célja pontosan ez, hogy egyedi villogó fényeivel felhívja a forgalomban közlekedő többi autós figyelmét. A járműkísérői szolgáltatás bárki számára igénybe vehető. De a járműkísérői szolgáltatás legfőképp azok számára ajánlott, akik túlsúlyos, vagy túlméretes árut szállítanak. A jármű szakkíséret a túlméretes rakományt szállító teherkocsik számára biztosítja az útszakaszt, hogy fennakadások nélkül elérhessék úti céljukat. Zömmel ezek a járművek éjszaka, vagy olyan napszakokban, például kora hajnalban közlekednek, amikor azért nem jellemző a csúcsforgalom az utakon. Bővebben

Gázelemzők széles választéka

Vállalatunk megannyi laboratóriumi műszer és kellék között fellelhetőek a gázelemzők is, melyek több féle méretben és különböző funkciókkal ellátva is ügyfeleink rendelkezésére állnak. A gázelemzők között szerepelnek hatalmas berendezések is, de kínálatunk részét képezik a tenyérnyi méretet képviselő készülékek is. Általában ipari felhasználású gázelemzők esetében hatalmas méreteket öltő berendezésekre szoktat a laikusok gondolni, és milyen meglepő, amikor egy -egy 30cm széles készüléket használnak ugyanarra, mint amire óriás testvérüket szokták. Bővebben

Miért válasszunk házikó ágyat gyerekszobába?

A házikóágy amellett, hogy a gyerekek imádják, igen jó szövetségesünkké válhat az esti lefekvési macerában.

Emlékezzünk csak vissza gyerekkorunkra, mindenki keresett a lakásban egy helyet, ahol házikót lehetett készíteni. Legtöbbször az asztal alá építettük megsaját rezidenciánkat.
A házikó ágy vásárlásával jól járunk, mert az asztal alatti hely a mienk marad, csemeténk meg hozzájut egy igazi kis házhoz  házon belül.

Ráadásul, míg az asztal alatt aludni nem igazán célszerű, a házikó ágyban a kényelmes alvás is biztosítva van.

A házikó ágy funkcionális oldala sem megvetendő érv a döntés szempontjából. Az ágy alatti rész kiváló tárolóhely, egy görgős ágyneműtartóba sok minden belefér. Bővebben

Vacustyler

Használjuk ki a Vacustyler előnyeit!

A lábaink védelmére minden esetben megéri kiemelt figyelmet szentelnünk. Amennyiben ezen testrészeink valamilyen betegségtől, sérüléstől szenvednek, akkor azonnal korlátozva leszünk a mozgásunkban. Csak az tudja, hogy mennyire negatív érzés ez, aki már megtapasztalta legalább egyszer. Ágyhoz kötve lenni sosem kellemes. Igyekezzünk ezért megtenni mindent azért, hogy elkerüljük. A Vacustyler kezelés segítségünkre lesz akkor is, ha már komoly problémákkal küzdünk. A pozitív és negatív nyomás gyakorlása a szervezetünkre beindít egy olyan véráramlást, ami minden szövethez eljutatja az oxigénben és tápanyagokban gazdag folyadékot. Bővebben