A művészektől is sokat tanulhatunk marketing terén

Az igazán sikeres művészek már életükben is ismertté és elismertté váltak. Sajnos ezt csak kevés művész mondhatja el magáról. A legtöbbek tehetségét, legyen szó akár íróról, költőről, festőről, vagy zenészről, csak haláluk után ismerték el. Ehhez azért kiegészítésképpen tegyük hozzá, hogy nem a mai kor sztárjairól beszélünk. Száz, de akár csak ötven évvel ezelőtt még nem voltak meg azok a marketing eszközök, amivel viszonylag könnyen is gyorsan ismertté válhattak volna. Az új, digitális világban már a marketing eszközök széles tárháza segíti az alkotókat, hogy érvényesülni tudjanak. Igaz a közönség figyelméért vívott harc és verseny is egyre nagyobb. Így amit ma a marketig eszközök kiváló használatával elértünk sikert, azért tenni is kell folyamatosan, hogy maradandó legyen. Írunk egy a jelenlegi felgyorsult világot jól jellemző példát: te emlékszel-e még rá, hogy két évvel ezelőtt melyik volt az a nyári sláger, amit a fél világ ismert és dúdolt és hónapokig vezette a ranglistákat? Ha tippelhetnénk, a válaszod erre a kérdésre az, hogy nem. De ha megemlítik mondjuk Salvador Dali nevét, akkor egyből tudod, hogy kiről is van szó. Salvador Dali úttörő szerepet játszott a rendhagyó marketing eszközök és technikák alkalmazásában és saját imázsának felépítésében, megelőzve ezzel kortársait.Világhírű volt különcségéről, különösen a bajusza, amely felejthetetlenné tette, persze a művészetén kívül. A különcség és egyediség tehát sok esetben előny, amire ma is számtalan márka épít sikeres vállalkozást.