Orrápoló kutyáknak

A kutyusok esetében is igaz, hogy leéghetnek a napon. Sok esetben nehezen észrevehető, de pont olyan fájdalmas, mint az emberek esetében. Sétáltatáskor nem elég, ha figyelünk arra, hogy a kutyus minél több időt töltsön árnyékban, és csak keveset napon. Különös figyelmet kell fordítani az orr ápolására, amelyhez segítségünkre van a kutyáknak való orrápoló. A napsütés okozta leégés, kiszáradás és repedezés megelőzésére, illetve kezelésére kiválóan alkalmas az aloe vera alapú orrápoló, amelyet kimondottan kutyáknak fejlesztettek ki. Bővebben

Mert a négylábú barátunk is megérdemli a gondoskodást

Az elmúlt néhány évtizedben rohamosan változott a világunk és az emberek számára fontos dolgok.
Ez néhány esetben pozitív változást jelent, bár tény, hogy sok esetben kevésbé. Az egyik, számomra nagyon pozitív változást az jelentette, hogy ma már teljesen másként nézünk az állatokra, mint harminc, negyven évvel ez előtt. Ez ugyan úgy igaz a háziállatokra is, mint a vadon élőkre.
Az egyik dolog, ami nagyon jól mutatja kedvenceinkkel való viszonyunk változását, például a kutyakozmetikumok megjelenése. No, nem azt akarom mondani, hogy régen nem szerették az emberek kutyáikat vagy egyéb állataikat, de valamit azért mégis jelent, hogy ma már a kifejezetten kutyák számára készített kutyasampon nem egy luxuscikk, hanem szinte minden kutyás otthonában megtalálható.  Bővebben

A Belcando kutyatápokról, avagy nem is gondolnánk mennyire fontos a kutya helyes táplálása!

A mai napig egyre gyakrabban észlelhetők betegeskedő kutyák, akiket helytelenül etetnek. Ezeknek a gazdája meg van győződve arról, hogy a legjobbat tették kutyájukkal. Nem tudták vagy kényelemből nem is akarták másképp. Holott ma már tudjuk az emberi táplálkozás kapcsán, hogy a nem természetes, kizárólag konzervált étellel való táplálás súlyos egészségkárosodást okoz az embereknek is. Miért ne lenne ez az állatainkra és érvényes? Válasszunk természetes alapanyagokból készült szárazeledeleket. A Belcando szárazeledeleket gyártó Bewital kizárólag természetes forrásból származó nyersanyagok felhasználásával készíti termékeit. Semmilyen mesterséges adalékanyagot nem adagol tápjaihoz, így sikerült egy holisztikus szemléletű termékcsaládot megalkotnia a Belcandoval. A több mint húsz éve tartó folyamatos statisztikák eredményei egyértelműen megcáfolják jó néhány állatorvos vagy állatvédő egyesület ajánlatát, hogy a háziállatokat kizárólag házi koszttal tápláljuk, valamint a kutyákkal és macskákkal friss húst etessünk, a ránk bízott állatok egészségének megőrzése érdekében. Bővebben