Éttermek és büfék részére

Megjelent egy új internetes vendéglátó szoftver, mely kihagyhatatlan lehetőséget jelent minden étterem, gyors étkezde és büfé számára, ahol kicsit is fontos a pontosság, precizitás és elszámolhatóság. Ez egy olyan speciális funkciókkal is rendelkező rendszer, mely három részből áll és teljes rálátást biztosít, úgy a dolgozók, mint az üzletvezető és tulajdonos számára. Ellenőrizhető az alapanyagok fogyása, a rendelt ételek és italok mennyisége, a bevételek és kiadások alakulása, valamint az alkalmazottak munkája is. Bővebben

A nagy napot szervezve

Minden Hajdú-Bihar megyében élő menyasszony számára is az egyik legfontosabb döntés a menyasszonyi ruha kiválasztása Debrecen városában. Annak köszönhetően, hogy itt mindenféle stílusú, minőségi ruha megtalálható, melyek a magazinok címlapjain láthatóak, igen nagy kedvvel válogatnak a ruhák közül ebben a városban az arák, bárhol is lakjanak az országban. Lehetőség van mindenféle menyasszonyi ruhaszalon felkeresésére Debrecenben, ahol megannyi típusú esküvői ruha megtalálható és kibérelhető, bármilyen is legyen az ara igénye és elképzelése. Legyen szó teljesen visszafogott vagy csipkés, netán strasszal és gyöngyökkel díszített ruháról, Debrecen menyasszonyi ruhaszalonjaiban biztosan megtalálja a menyasszony a számára kedves darabot. Bővebben

Hirdessen könnyen, olcsón

Manapság már semmi sincsen ingyen, kivéve a google hirdetés, mely elkészítéséért és publikálásáért semmit sem kell fizetnie a vállalatoknak. Evvel az adwords kampány készítése vált a vállalatok által leginkább kedvelt és használt reklámozási formává, mely által hirdetések tömkelegét készítheti el költségei növelése nélkül. A google hirdetés készítésének másik nagy előnye, hogy kulcsszavakat használta, könnyedén felkeresheti potenciális vásárlóit és megerősítheti bennük a vásárlási elhatározást. Bővebben

A matrac karbantartása

Egy matrac az idő múlásával akarva,  akaratlanul koszolódik,  elhasználódik. Általában 10-20 évre szól egy ágybetét,  de lehet,  hogy cseréje sokkal hamarabb is napirendi pontra kerül. De,  hogy minél hosszabb legyen kedvenc matracunk élettartama,  fontos a karbantartása is.
Sok minden másra is jó az ágy,  nem “csak” az alvásra.  De nem fogható a koszolódás önmagában a koszos lábakra,  vagy a kutyára,  mivel ahogy áll a szobában a matrac már porosodik,  fakul.

Bővebben

Sharm el Sheik, az egyiptomi búvárparadicsom

Akár filmen, akár valamilyen ismertető műsorban láttuk korábban, Egyiptom az a hely, ahová szinte mindenki vágyik elutazni, kortól függetlenül. Az ország számos gyönyörű nyaralóhellyel büszkélkedhet, amelyek évről évre egyre több turistát vonzanak. Az egykori egyiptomi kis halászfalu, Sharm el Sheik, napjainkban a Sinai-félsziget egyik legnagyobb települése.

Igencsak közkedvelt helyszín nyaraláshoz Sharm el Sheik, ahol nemcsak a fürdőzés, a gyönyörű homokos tengerpart adott, hanem az üdülő igazi búvár paradicsom is. Ugyanakkor a napozás, pancsolás és búvárkodás mellett, számos más lehetőséget is kínál a sharm el sheiki utazás. Alkalom van az aktív pihenésre, feltöltődésre, hiszen rengeteg kulturális látnivaló akad a térségben. Bővebben

Könnyebb a számlázás e-számla használatával

Miért dolgozna feleslegesen a számlakiállításokkal, ha ezt elvégzi Ön helyett egy hatékony működésű számlázó program? Az online elérésű rendszer a gyors és egyszerű számlázás lehetőségét kínálja Önnek.

 

Az előre felvihető, menthető adatok segítségével néhány kattintással elkészülő e-számla a modern vállalkozások számára nélkülözhetetlen megoldás. Használatával nem csak időt, hanem jelentős költséget is megtakaríthat, hiszen nincs szükség nyomtatásra, postázásra, az e-számlát egyszerű e-mail üzenetben is elküldheti partnereinek, könyvelőjének, akik az üzenetben található linkre kattintva azonnal letölthetik a e-számlát.

Bővebben

Egyszerű módszer a szép mosoly eléréséhez

Manapság, koruktól függetlenül, egyre többen fordulnak nem megfelelő esztétikájú fogazatuk helyre hozatala céljából szakemberhez, így kijelenthető, hogy mára a felnőtt fogszabályozás épp oly keresett lett, mint a gyermek fogszabályozás. Vagyis egyre több helyen találkozhatunk olyan felnőtt nőkkel és férfiakkal, akik fogazatukat szégyellve mertek tenni ez ellen és a felnőtt fogszabályozás módszerét választották megoldásként. Bővebben

Európában kiemelkedő minőséget képviselnek a svéd tapéták

A svéd tapéta és poszter gyártó cégek különleges hangsúlyt fektetnek, nemcsak a minőségre, de a tervezésre is. A svéd tapétákat elismert neves grafikusok tervezik, akik modern stílusú mintákkal, az európai ízléshez alkalmazkodva, minden igényt igyekeznek kielégíteni.

Például az ECO Wallpaper tapétái nagyon impulzívak, kísérletezők bátran alkalmazzák a különböző színeket, mintákat. Otthonosságot teremtenek még sima felületek esetében is. A matt és fényes felületek váltakozása különleges fényhatást teremtenek a környezetükben. Bővebben

Hegesztő, hegesztő ellen

Megmérettetett a 2014-es hegesztő verseny a harminckét döntőse és feladatuk végeztével nem maradt más hátra, mint a bírák értékelése. De mi is történt előtte? Ezen a versenyen, melynek neve Focus-ban a művészet és középpontjában a hegesztés állt, hazánk szakmabeli művészei mérték össze tudásukat, mely több hónapot vett igénybe. Ennek oka, hogy az elődönti az egész ország területén zajlott, hiszen a bírák, minden regisztrált versenyző munkahelyére ellátogatott és ott figyelték meg a versenyző technikáját és döntöttek tudásáról. A résztvevők között számos korosztály képviselte magát, vagyis voltak igen fiatal hegesztők, akik a legújabb technikai háttérrel rendelkező berendezéseken tanulták ki a hegesztés fortélyait. Bővebben

Légvár a megfelelő meglepetés a kicsik számára

Olyan jó gyereknek lenni. Számos önfeledt, boldog és vidám percet tudhatnak magukénak a kis lurkók, melyben sokat segítenek a különféle játékok, légvárak és játékkellékek, amik a gyerkőcök szórakoztatására lettek kitalálva. Éppen ezért a legtöbb gyerekrendezvény középpontjában ezek a játékok, legfőképpen a légvárak állnak, amire kicsik és nagyok egyaránt szívesen másznak fel. A játék célja az önfeledtség, nevetés, és hogy a kicsit rátaláljanak bátorságukra, hiszen minden légvár magas a gyerekek számára, kellő elhatározás kell ahhoz, hogy felmerészkedjenek és merjenek ugrálni benne, illetve lecsúszni onnan. Bővebben